Here Comes Bourgeois Socialism – Again 03:18 Apr 28 2 comments The US-Turkey stand-off in context: the US and the weaponisation of global finance 19:04 Sep 13 0 comments Fuel Price Hikes Hammer South Africa’s Working Class 17:53 Sep 20 1 comments The Davos Blind Eye: How the Rich Eat the Poor and the World 18:07 Jan 26 0 comments Riflessioni sullo stato di crisi del capitalismo 06:41 Dec 24 0 comments more >> |
Recent articles by Barikád Kollektíva
Ungheria: Altro che lotte proletarie... 0 comments Instead of proletarian struggles… 1 comments Capital and Democracy 0 comments Recent Articles about Hungary / Romania Economyanarcho-kommunista röpirat a munkásokhoz Aug 28 09 Ungheria: Altro che lotte proletarie... Feb 23 09 Instead of proletarian struggles… Feb 04 09 Proletárharcok helyett...
hungary / romania |
economy |
opinion/analysis
Monday February 23, 2009 17:38 by Barikád Kollektíva shmintaka at yahoo dot com
Beszámoló a magyarországi helyzetről A kapitalizmus permanens válsága újabb és újabb jótéteményekkel szolgál a világ munkásosztálya számára: most épp a hitelpiacok dőltek be, világszerte visszaesik a termelés volumene és folyamatosak az elbocsátások. Magyarországon is szedi áldozatait a recesszió. Az itteni helyzet azonban annyiban különbözik a nyugat-európaitól, hogy a magyar burzsoázia már jóval korábban megindította a munkásosztály életfeltételei elleni frontális támadását. 2006 nyarától brutális adó- és áremelések kezdődtek, az élelmiszereken, a gázon, villamos energián, benzinen át a tömegközlekedésig szinte minden jóval drágább lett. [Italiano] [English] Proletárharcok helyett...Beszámoló a magyarországi helyzetről[1]A kapitalizmus permanens válsága újabb és újabb jótéteményekkel szolgál a világ munkásosztálya számára: most épp a hitelpiacok dőltek be, világszerte visszaesik a termelés volumene és folyamatosak az elbocsátások. Magyarországon is szedi áldozatait a recesszió. Az itteni helyzet azonban annyiban különbözik a nyugat-európaitól, hogy a magyar burzsoázia már jóval korábban megindította a munkásosztály életfeltételei elleni frontális támadását. 2006 nyarától brutális adó- és áremelések kezdődtek, az élelmiszereken, a gázon, villamos energián, benzinen át a tömegközlekedésig szinte minden jóval drágább lett. A magyar burzsujok ugyanis minden eszközt bevetettek, hogy megpróbálják megőrizni versenyképességüket a régió többi burzsoá csoportjával szemben, illetve a világpiaci folyamatok is ezt diktálták számukra.[2] A munkásosztály életkörülményei elleni folyamatos támadások ellenére azonban továbbra is komoly gondokkal küzdenek: rendkívül magas a költségvetési hiány és folyamatosan nő a külső államadósság, miközben Magyarországon is egyre jobban érezteti hatását a világméretű recesszió. Márpedig szükségük lenne a pénzügyi stabilitásra. Első körben azért, hogy újabb és újabb összegeket pumpálhassanak vállalataikba, illetve, hogy fenntartsák az állam működőképességét, hiszen rendőrségre, katonaságra, a közigazgatás működtetésére mindig szüksége van a burzsoáziának. No meg a hőzöngő és négyévente birkaként szavazó munkásosztálynak is oda kell vetni némi koncot. Másodszor pedig azért kellene stabilizálni az ország gazdasági helyzetét, hogy ösztönözzék a külföldről jövő tőke beáramlását, felpörgethessék a termelést (hiszen mostantól már jelentős gazdasági visszaesésre lehet számítani) és hosszabb távon bevezethessék az eurót, amitől azt remélik, hogy kiszámíthatóbb, biztonságosabb körülmények között garázdálkodhatnak saját kis szartelepükön. A tőkések tehát már 2006-ban igyekeztek megcsapolni a munkásosztályt. A vérleszívás hatására a következő évben jelentősen csökkent is a munkásság életszínvonala, amit a kormányon lévő burzsujok azzal tetéztek, hogy az úgynevezett „egészségügyi reform” keretében bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, jelentősen csökkentették a gyógyszertámogatásokat, emellett pedig több ezer munkást rúgtak ki az állami szektorból. A helyzetet súlyosbította, hogy az egész világon jellemző élelmiszer-árrobbanás hatására itt is jelentősen emelkedtek az árak, a 2007-es év második felében az előző évihez képest már 60%-al nőtt a liszt ára, a kenyéré, tojásé pedig több mint 20%-al emelkedett. Mindezek hatására érezhetően nőtt az elégedetlenség a munkásosztály körében, azonban a szokásos reformista szarkavarásnál több ezúttal sem történt. A szakszervezetek természetesen megragadták az alkalmat, hogy az elhülyített munkásokat sztrájkra szólítsák fel, kivezényeljék őket az utcára és tiltakozzanak az „egészségügyi reform”, a nyugdíjkorhatár emelése, bizonyos vasúti vonalak megszüntetése ellen.[3] 2007. november 21-én a „Társadalmi Szolidaritás Napja” keretében hat órára leállt a vasúti közlekedés, sztrájkolt a pedagógusok egy része is, két órára beszüntették a munkát a Malévnél, a Volán néhány járatánál és egyéb nagyvállalatoknál is. Országszerte több tízezren sztrájkoltak, este pedig a parlament elé vonultak, hogy legalább némi engedményt kikönyörögjenek a burzsujoktól – azok persze leszarták őket. Burzsoá szempontból minden a legnagyobb rendben zajlott: jelentős termeléskiesés nem volt, a szakszervezeti kontroll jól működött, a munkások kifejezhették elégedetlenségüket a demokratikus jogok adta keretek között. A társadalmi béke megerősítést nyert. A burzsoázia tehát nyugodtan folytathatta a munkásosztállyal szembeni sokkterápiát. 2008-ban még rá is erősített a kormány. Az év során négyszer emelte a gáz árát, összesen több mint 27%-al. Tovább nőttek az élelmiszer árak is, emellett a világszerte jelentkező gazdasági visszaesés hatásai az év második felében Magyarországot is elérték. Rengeteg gyár zárt be, vagy csökkentette a termelést, főképp az autógyártás területén és az elektronikai összeszerelő üzemek körében. 2008 ősze óta több mint 20 ezer munkást tettek lapátra, a regisztrált munkanélküliek száma elérte a 470 ezer főt. És ez még nem a vége, hiszen szinte minden nap újabb és újabb leépítéseket jelentenek be. Akár további több tízezer munkást is kirúghatnak az év folyamán. Eközben a világ bankrendszerének megroppanása és a forint jelentős gyengülése miatt októberben Magyarországon majdnem államcsőd következett be. A kormány, a teljes összeomlást elkerülendő, 20 milliárd eurós hitelkeretet kért az IMF-től, a Világbanktól és az Európai Uniótól, hogy pénzt pumpáljon a bankrendszerbe és feltöltse az állami tartalékokat, illetve, hogy megállítsa a forint gyengülését. Mindezt persze a munkásosztály kontójára. A pénzt 3-5 éven belül kell visszafizetni – nekünk... A munkásosztály elnyomorodása, eladósítása közepette a szakszervezetek a 2008-as évben is levezényeltek néhány teljesen defenzív sztrájkot, melyeknek semmi közük a proletár harcokhoz, ilyenekre egyáltalán nem került sor az év folyamán. A proletár önszerveződés általános hiányának számos oka van. Először is itt a múlt vészterhes öröksége, mely a mai napig is érezteti romboló hatását: a Kádár-korszakban a bolsevik hatalom a relatív létbiztonság biztosítása révén pacifikálta a munkásosztályt, leszámolt bármiféle proletár önszerveződéssel és kisajátította még a kommunista mozgalom terminológiáját is. Másrészt a „rendszerváltás” után a munkások között kiéleződő verseny, a munkanélküliség, a korábbi, viszonylag stabil munkahelyek megszűnése, a munkaerő-piaci mobilitás jelentős növekedése atomizálta a munkásosztályt. Ma a munkások kizárólag közvetlen egyéni érdekeik szerint cselekszenek, lényegében megszűntek a munkahelyi közösségek, az osztályszolidaritás szinte nem létező jelenség, sőt az ostoba magyar munkások nagy része azzal sincsen tisztában, hogy egy társadalmi osztály tagja. Ezt az egoista, nihilista, hamis tudatú munkásságot pedig kényük-kedvük szerint manipulálják a különböző burzsoá médiumok, amelyek az úgynevezett „információs társadalom” vívmányainak köszönhetően nap mint nap egyre hatalmasabb dózisokban adagolják az ellenforradalmi propagandát. Ebből adódik, hogy a munkahelyeiket féltő, az állandóan csökkenő életszínvonal miatt elégedetlen, különféle burzsoá ideológiáktól átitatott munkások jól idomított állatokként követik a szakszervezeteket. 2008. április 7-én hajnaltól délután egyig sztrájkoltak a munkások a BKV-nál. Azt követelték, hogy a vállalat kapjon több állami támogatást, hogy ilyen módon megakadályozzák a későbbi elbocsátásokat. November végén a közszférában dolgozó munkások is kivonultak az utcára, 13. havi fizetésük elvonása és a tömeges elbocsátások ellen tiltakoztak, valamint a korábban beígért 4%-os béremelés megadását követelték, januárra pedig sztrájkot helyeztek kilátásba, ha nem teljesítik követeléseiket. A tűzoltók, tanárok, rendőrök, egészségügyi dolgozók stb. körülbelül 10 ezren gyűltek össze a parlament előtt, majd a petíciók átadása után az összes jól nevelt állampolgár békésen hazaballagott. A szakszervezetek pedig végezték dolgukat, hamarosan megegyeztek a kormánnyal, hogy a 13. havi fizetést 2009 során havi részletekben kapják meg a munkások. Cserébe 2009 szeptemberéig biztosan nem hirdetnek sztrájkot. Valamivel eseménydúsabb volt az év vége. December elején ismét sztrájkba léptek a munkások a Malévnél. Új kollektív szerződést, a kiszervezések megszüntetését és az elmaradt bérek kifizetését követelték. A burzsujok Görögországból hoztak sztrájktörőket, így a sztrájk december második felére kifulladt, majd a szakszervezet fel is függesztette azt. Év közben többször is sztrájkoltak a vasutasok, legutoljára december 14-én hirdetett sztrájkot az ellenzék fő erejével, a Fidesz-el nyíltan kokettáló VDSZSZ. A követelésük ugyanaz volt, mint korábban: 250 ezer forint egyszeri juttatás minden vasutasnak, illetve 10%-os béremelés a kiszervezett munkásoknak. A sztrájkot végül karácsonyra való tekintettel felfüggesztették – e „szent ünnepen” az osztályharc is szünetel... Később a VDSZSZ kivételével az összes többi szakszervezet elfogadta a felajánlott 4,1%-os béremelést, azonban idén is számítani lehet a sztrájk folytatására. A munkásosztály növekvő elégedetlenségét a szakszervezetek mellett egyfolytában a jobboldal aknázza ki, amely antikapitalista szlogenekkel kampányol, a „külföldi” tőke ellen háborog, és azt ígéri, hogy a „magyar állam” az ő vezetésük alatt majd fellép az úgynevezett „vadkapitalizmus” ellen, azaz humanizálja a tőkés kizsákmányolást. Ennek megfelelően a Fidesznek sikerült folyamatosan mozgósítani Orbán Viktor és a nemzeti gondolat bűvöletében élő munkásokat a 2007-ben elindított „egészségügyi reform” ellen. Vidéken többször tüntetést szervezett a kórházak privatizációja ellen, majd népszavazási aláírásgyűjtésbe kezdett. A kampány hatalmas tömegeket mozgatott meg. Végül a 2008. március 9-i népszavazás eredményeként, ahol kb. 4 millióan szavaztak, a kormány kénytelen volt eltörölni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és az egyetemi tandíjat. Ez az akció nyilván tovább növelte a Fidesz támogatottságát, így szinte biztosra vehető, hogy 2010-ben ismét a keresztény-nemzeti faszfejek ragadják kezükbe a kormányrudat. Erre annál is inkább megvan az esély, mert a magyar munkásosztály jelentős része általában véve is nacionalista állat, antiszemita és erősen cigányellenes.[4] A munkásosztály életszínvonalának folyamatos csökkenése, a növekvő munkanélküliség, az általános elégedetlenség közepette pedig felerősödnek a bűnbakképzés folyamatai és a munkások egyes csoportjai fasiszta lincsbrigádokba szerveződnek. Ennek szemléletes példája a még 2007 nyarán létrejött Magyar Gárda. A szervezetet az egyik fasiszta párt, a Jobbik gründolta, egyik fő célja a „nemzeti önvédelem erősítése”, hosszabb távon pedig egy „Nemzetőrség” létrehozása. Azóta folyamatos a tagtoborzás, kiépültek a megyei szervezetek is, és mára a tagok száma meghaladja a 2000 főt. Sőt, az utóbbi időben gyerekeket is gárdistává avatnak, hogy így gondoskodjanak e nemes ügy továbbviteléről. A fasiszta jelképekkel felvonuló csapataik többször rendeztek tüntetéseket vidéki településeken a „cigánybűnözés” ellen, sőt az utóbbi időben lőgyakorlatokat is tartottak. Szükség esetén nyilván ők is harcba vonulnának a lázadó proletárok ellen és kisegítenék a rendőröket, ahogyan azt görög bajtársaik tették nemrég... A Magyar Gárdától függetlenül is tevékenyek a fasiszták. Az év során többször támadtak cigány származású munkásosztálybeliek házaira Molotov-koktéllal, kézigránáttal, fegyverrel. Szokásukhoz híven október 23-án is utcára vonultak. Bár csak néhány százan voltak, igyekeztek komolyabban megszervezni magukat. Csuklyákat osztogattak, rengeteg előre gyártott Molotov-koktélt hoztak magukkal, egy autóban pedig házi készítésű bombát is találtak a rendőrök, akik ezúttal könnyen begyűjtötték a hangadókat, és kontroll alatt tartották a fasiszta csoportokat. A kapitalizmus világméretű válságának legújabb fejleményei tehát Magyarországon is erősen éreztetik hatásukat. Hiába a 20 milliárd eurós hitelkeret, mivel az országban további gazdasági visszaesés várható, ráadásul megint gyengül a forint. Ennek megfelelően a burzsoázia tovább húzza a prést: bizonyos segélyekhez való hozzájutás feltétele a közmunka-végzés lesz, újabb adóemelések, további megszorító intézkedések, tömeges elbocsátások vannak kilátásban. A növekvő munkanélküliség, a megszorítások és a forint gyengülése miatt viszont még nehezebb lesz törleszteni a devizában felvett hiteleket, illetve drágul az import. Ez azt jelenti, hogy tovább csökken a munkásosztály életszínvonala, kevesebb lesz az új beruházás, csökken a fogyasztás, tehát mélyül a recesszió. Ez egy ördögi kör, amin, rövidtávon, érdemben sem a 2010-ben várható kormányváltás, sem a fasiszták további térnyerése nem fog változtatni. A magyar burzsujok össze-vissza kapkodnak, akkora szarban vannak, hogy már ők maguk is elismerték, hogy nem tudják, mire számítsanak a közeljövőben. A kilátásaik nem túl jók: a világméretű recesszió még jobban ellehetetleníti majd a munkásosztályt – nem lesz ez másképp Magyarországon sem. Hosszú távon a munkásság bizonyára még elégedetlenebbé válik, ezért a kormány beveti majd az ideológiai kártyát és nemzeti egységre, az ország érdekében vállalandó áldozathozatalra fog felszólítani. A szakszervezetek is megpróbálják majd újra előadni reformista színjátékaikat. A nacionalista és a szakszervezetek által kontrollált tömegek körében egy ideig sikeresek is lehetnek ezek a manőverek. Azonban ha életfeltételeinek folyamatos ellehetetlenülésé hatására a munkásosztály végre világszerte megérti, hogy nincs hova hátrálni és megszabadul a demokratikus illúzióktól, akkor az osztállyá szerveződő proletariátusnak előbb vagy utóbb mindenütt, így itt is, el kell söpörnie a burzsoáziát és meg kell szerveznie a világméretű emberi közösséget: a kommunizmust. Barikád Kollektíva2009. január vége[1] Mostani beszámolónk egy 2005-ben megkezdett cikksorozat része, amiben a magyarországi gazdasági és politikai helyzet változásait elemezzük a Kádár-korszaktól egészen napjainkig. A cikksorozat korábbi darabjai időrendi sorrendben: Helyzetjelentés, A rémálom valósága, Adj vért!, Ébresztő?!, Összefüggések... [2] Erről hosszabban írtunk Adj vért! című korábbi beszámolónkban. [3] A magyarországi szakszervezetek „rendszerváltás” utáni ellenforradalmi ténykedéséről A rémálom valósága című beszámolónkban írtunk bővebben. [4] A magyarországi nacionalizmus gyökereiről és megjelenési formáiról hosszabban írtunk korábbi, Összefüggések című beszámolónkban. |
Front pageSupport Sudanese anarchists in exile Joint Statement of European Anarchist Organizations International anarchist call for solidarity: Earthquake in Turkey, Syria and Kurdistan Elements of Anarchist Theory and Strategy 19 de Julio: Cuando el pueblo se levanta, escribe la historia International anarchist solidarity against Turkish state repression Declaración Anarquista Internacional por el Primero de Mayo, 2022 Le vieux monde opprime les femmes et les minorités de genre. Leur force le détruira ! Against Militarism and War: For self-organised struggle and social revolution Declaraçăo anarquista internacional sobre a pandemia da Covid-19 Anarchist Theory and History in Global Perspective Capitalism, Anti-Capitalism and Popular Organisation [Booklet] Reflexiones sobre la situación de Afganistán South Africa: Historic rupture or warring brothers again? Death or Renewal: Is the Climate Crisis the Final Crisis? Gleichheit und Freiheit stehen nicht zur Debatte! Contre la guerre au Kurdistan irakien, contre la traîtrise du PDK Meurtre de Clément Méric : l’enjeu politique du procčs en appel |